Kis pillangós kincseim szállnak tova
nyitott szívemből a világ felé
vágyaikban sérültek és mostoha
játékszabályok szigora szelé
szirmos ezüstjeiket sárosra,
de
ezerszer ezer színarany álommá
a tökéletes áldozat átmossa.
Csomókban pihen hajam
zománcozott kádam alján,
papírtörlőm boldogtalan
kanyarokba gyűjti össze
vad álmaim szanaszét
mindennapjait s közte,
az elrendelt jövő takarít.
Bőröm minden sejtje fáj,
sminkem láthatatlanul
arcomra festem
érzékeny lüktetésnek,
míg lelkem szabálytalanul
szárnyad védelmébe váj.
Angyalom táppénzen,
kéri munkaviszonyát
szüntessék meg,
mert belefásult a néma napokba
állandó homályba, az unalomba
a táborjárásba sátram körül.
Belefáradt és már nem velem örül.
2019.
Tudja, mit akar
s tudja kérni azt,
nem identitás zavar,
ő született pimasz!
Kidobják az ajtón,
beszárnyal ablakon,
szeret meghallgatni,
bármikor zaklatom.
Vibrál és repdes,
annyira kedves,
fesztelen, csintalan
oly kevés titka van.
Vivaldi áriák
bélelik otthonát,
zene a gyógyszere,
tükröd a kék szeme
szilánkos szívedet
gyógyíttasd csak vele!
2019.
én sem tudtam róla
van egy részem ami mindig igaz
ezer hazug szóba
csomagoltam neked hátha maradsz
öleltelek vele
de számra hallgattál hiába volt
életemnek fele
egyedül bárányként fekete folt
szerelmünk közepe
nekem fekete számodra tavasz
kérdezem hiszed e
van egy részem ami mindig igaz
2016. 10. 15.
mert nincsenek véletlenek
beleszeretett csendemben
ti zajok kivétettetek
lyukas a szívem rendetlen
életem visszakerül
a helyes kerékvágásba
tíz év mire sikerül
soványodnom sóvárgásba’
ezt is Te veszed kezedbe
az elindult vajúdást gyors
könnyű szülés követte
s vele tálentumot szórsz
szívembe álmodhatok
teljesíted vágyak színek
dalok kották választhatok
kipák képek szemek szépek
egy lettem veletek művészek
nyugalom rímek költészet
kiszakadt lelkemből vészfékek
Isteni utadon térképek
2016.10. 13.
álmomban már nem hazudtam
összebújtunk a rekamién
szárnyaim lógva fáradtan
álmomban él csak temegén
álmomban már két karodban
omlok össze erőtlen
simogathatsz lankadatlan
rózsaszín köd előnyben
álmomban már megbocsájtva
látom szíved alakul
hústábláján élő hártya
pulzál értem konokul
álmomban már a szerelem
bizalommal karöltve
vibrál benned kétségtelen
színskáláját betöltve
álmomban már felébredtem
indulni kész szárnyam párban
iránytűnyi kis létemben
újra röppályádon szálltam
2016. 10.10.
abban a kihagyott ütemben az életem
amit addig szerettem,figyeltem fájtam
a megbotlás előtt bár vétkezem
már új oldalon a könyvedben jártam
a megbotlás előtt még könnyesen
búcsúzik szemedben átélt esküvésed
de elengedsz egyedül csöndesen
minden hű lépésem elmédbe vésed
hiába áltattál csak fülszöveg
hogy jó dolog vagyok életedben
minden rezgésünk Isten érti meg
szellemben egyek s nem képzeletben
2016. 10. 12.
a bennem levő színeket
erőltetve vonszolom
az élénkebbek nehezek
mélyről kell kibontanom
talán a kék csak ami lebeg
felhőt imitálva éppen
szétfolyik mint elmémben szemed
mi utánam néz féltőkéken
selyem mirtusz pink koszorú
kerted alján cserjéden ül
verseim ráncolt homlokú
rímein fejemre kerül
hajam szürke melírozott
ősszel ősz de nyáron tépett
naiv álmom körbefogott
szívem eszem helyett lépett
folyamatos lazaságom
állhatatlan börtönében
bosszúálló zsákruhámról
most kopik le öntörvényem
2016. 10.10.
vigyázz magadra másodszor kapott rejtélyes üzenet
az első után másnap iszonyú erő aszfalthoz vágott
igyekeztem a vonathoz mely vitt találkozni veled
egész úton imádkozva már másként láttam a világot
vigyázz magadra mert belőled csak egy van lehetne
közhelyes ha nem egy ismeretlen férfi írná új év reggel
ezzel Isten a reményt újra a szívembe lehelte
mely ott bóbiskolt mélyen sejtjeiben fényképeddel
koromsötét körülmények csillagaim tompulóban
nélküled nem égnek fények az otthonom délibáb
mégis érzem százszor átélt megtervezett fordulóban
ígéreted irgalomba burkolózva vitt tovább
tágra nyílott szoros kapu szemünk előtt lelkünk egy már
levetettem emlékekből rám aggatott fátylamat
nem érinthet nem simogat nem hívogat ég kék szempár
álmaimban reálisan átélhetem vágyamat
álmaimban reálisan tudom hogy egy oximoron
minden napom szélsebesen csigalassúsággal
szíved felé araszol átsétálsz naiv agyamon
a mindenséggel méred magad nem az elmúlással
2016. 10. 10. 11.11.
pink szekrény
fekete kereke
kék komód
leányom tenyere
fény ablak
Isten szeretete
kék festék
folydogál lefele
nincs múzsa
elfogyott ereje
szép emlék
mindennek teteje
hű testvér
szivárvány a jele
ének szól
szívünk lehelete
2016.
mint
magenta pillangó
reményvillantó
szárnya
lelkem húrja
hozzád simulni
vágyna
szürke monoton
szél fúj konokon
szerelmet
álmodni kéne
hűs kéz közelít
holdfény melegít
éjszakát festhetsz az égre
szédült libegő
fájó szerető
szívembe
vágyakozz kedves
hullám beterít
tengerbe merít
türkiz ecsettel festhetsz
mint
magenta pillangó
szivárványt csillantó
szárnya
szellemem újra
hozzád tapadva
várna
bábom csak álca hernyó voltam
minden híresztelés ellenére
Te kezeidben formálódtam
készülve életem szerepére
nyoma sem volt színnek
tálentumnak opálos hártya
ölelt körbe néma filmek
groteszk homályos fátyla
majd szikrázón suhanó
hajnal királykék korai esővel
olvadt le burkom rohanó
szivárványívű idővel
pillangóságom tervei
tarka szárnycsapások
új dallammá hergelik
a tőled jött hatások
szemed kékje fényesen
pihen rajtam időtállón
szárnyunk szirma édesen
átível a világhálón
2016.
értem,tudom ,vállalom
nincs teher a vállamon
hiszem ,élem, fájlalom
bevetetlen ágyamon
neked,érted,általad
minden sóhaj felszakad
szellemünkön áthalad
összekapcsol hű szavad
refr :
fátylam kivizöld tavasz
ruhám kék szemhez passzol
szívemen véres sebtapasz
a násznép már tortát nassol
ébred,félted,fékezed
megszorítja két kezed
ölben,csókkal mérgezed
tovaillan kételyed
soha,sehol,semmikor
gerberád hűtött csokor
savout örök ünneped
körforgás az életed
refr:
fátylam kivizöld tavasz
ruhám kék szemhez passzol
szívemen véres sebtapasz
a násznép már tortát nassol
2016. 06. 13.
nincs bennem semmi sem ami jó
csurog a szívem a csendbe
semmi ami hozzád fogható
semmi ami nélküled érték
csak múlt nem holnapod
tedd életem rendbe
2018. 07. 22.
áldalak ,
mert szívem még egydarab
nem hasgatták szét nyilak
nem kötözte meg az iszonyat
mi délelőtt a szavad nyomán maradt
áldalak,
hogy nem vágódott hanyatt
a súly alatt,
mit nyelved íve repített
s fenn a levegőbe szakadt
a szó,
melynek nem volt szíve
a szó ,a gyilkos,
a szó a letaglózó
bőröm alá fészkel és utat váj
alattomos kis testét fúrja
elaprózó kacajokkal és kutatván
a cérnát ,hogy meddig feszíthető
és ha elszakad ,
fáj e az utolsó pillanat
áldalak
2018. 07. 08.