Urbancsek Márta

egy kicsit csöpögős

cellám homályos sarkában
letérdelhetek eléd
van hely ,nem zavar senki
bennem remeghet zenéd

pillanatok vibrálva vonulnak
véredényeim telve vele
csak a segítségedre szorulnak
te vagy minden élet veleje

rezeg és rázkódik a szoba
leomlanak a falak
nem gondoltam soha,
hogy a lelkem egyedül marad

a testem nem szomorkodik
önmagát megkettőzve
kalóriákba kapaszkodik
hájruhában elrejtőzve

a szellemem Hozzád tapadva
az egyetlen jó helyen
biztonságodban haladva
szárnyad alatt Istenem

de a lelkem árva,koldul
szokásos szeretet adagját
követeli,rám is mordul
ha nem töltöm meg kalapját

hallom hangját minden éjjel
álmomban még énekedben
egész nap kávé tart ébren,
életem a két kezedben