lilalilalila

Urbancsek Márta

lilalilalila

rám meredt elvárások
néma nyelvem görcsben
hízelgő széljárások
közt neked ütődtem

biztató lila foltok
fekete már gyógyul
azt mondtátok szóltok
ha elég volt a jóbul ‘

megszokott sötét zajban
harmonikus bőség
öledbe lök ha baj van
térdemen a hűség

láthatatlan szerelem
a seb széle már gyógyul
azt mondtátok tehetem
de elég volt a jóbul’

2017. 11. 24.

Napjaim

Urbancsek Márta

Napjaim

Kis pillangós kincseim szállnak tova
nyitott szívemből a világ felé
vágyaikban sérültek és mostoha
játékszabályok szigora szelé
szirmos ezüstjeiket sárosra,
de
ezerszer ezer színarany álommá
a tökéletes áldozat átmossa.

szonettke gyermekkönyvbe

Urbancsek Márta

szonettke gyermekkönyvbe

álmosan pilled a cinke
ráfagy a lába az ágra
faágyacskája picinyke
benne a vánkosa várja

horkol az éjjel a tájon
holdanyó vágyja a hajnalt
kergeti száz akadályon
csillagait mint a halrajt

daloddal ébreszt a reggel
paplanom csúszik le éppen
kékcinke vidám sereggel

reggelit vár mindenképpen
diófa ága az asztal
két kupac kukac marasztal

Munkaviszony

Urbancsek Márta

Munkaviszony

Csomókban pihen hajam
zománcozott kádam alján,
papírtörlőm boldogtalan
kanyarokba gyűjti össze
vad álmaim szanaszét
mindennapjait s közte,
az elrendelt jövő takarít.
Bőröm minden sejtje fáj,
sminkem láthatatlanul
arcomra festem
érzékeny lüktetésnek,
míg lelkem szabálytalanul
szárnyad védelmébe váj.
Angyalom táppénzen,
kéri munkaviszonyát
szüntessék meg,
mert belefásult a néma napokba
állandó homályba, az unalomba
a táborjárásba sátram körül.
Belefáradt és már nem velem örül.

2019.

szirtaki

Urbancsek Márta

szirtaki

nem akartál nem akartál
szárnyaiddal simogattál
dalaidba beleírtál
sajnáltál mert nem akartál
nélkülem élni se immár

belehaltál belehaltál
vágyaiddal betakartál
álmaidba engem hívtál
sajnáltál mert nem akartál
nélkülem halni se immár

 

I am drowning

Urbancsek Márta

I am drowning

Sóhajtok, mintha kis felhőcskéket
irányítanék feléd
melyekből tavaszi zápor
vidám cseppjei,
mint trillák
vezetik életed mától,
s miközben ölellek tengerpartján a nincsnek,
selyemillatú szellő szőkén őriz meg kincsnek.

2019.

Csak neked

Urbancsek Márta

Csak neked

Tudja, mit akar
s tudja kérni azt,
nem identitás zavar,
ő született pimasz!
Kidobják az ajtón,
beszárnyal ablakon,
szeret meghallgatni,
bármikor zaklatom.
Vibrál és repdes,
annyira kedves,
fesztelen, csintalan
oly kevés titka van.
Vivaldi áriák
bélelik otthonát,
zene a gyógyszere,
tükröd a kék szeme
szilánkos szívedet
gyógyíttasd csak vele!

2019.

te csak táncolj

Urbancsek Márta

te csak táncolj

zörög a léc zörög a léc
határod kitágult
fekete félsz
sunyik a ritmusok
bekúszva dugdosod
életed titkáról
sose mesélsz

pörög a tánc pörög a tánc
labilis percekre
bírád vigyáz
kitalált párjaid
mélyek a ráncaid
lelkedben tobzódva
egyedül állsz

csörög a kulcs csörög a kulcs
mindenki láthatja
hogy hova bújsz
fülelnek felelnek
éltetnek temetnek
uralva szeretnek
hogy belefúlsz

mindig

Urbancsek Márta

mindig

én sem tudtam róla
van egy részem ami mindig igaz
ezer hazug szóba
csomagoltam neked hátha maradsz

öleltelek vele
de számra hallgattál hiába volt
életemnek fele
egyedül bárányként fekete folt

szerelmünk közepe
nekem fekete számodra tavasz
kérdezem hiszed e
van egy részem ami mindig igaz

2016. 10. 15.

3767 nap

Urbancsek Márta

3767 nap

mert nincsenek véletlenek
beleszeretett csendemben
ti zajok kivétettetek
lyukas a szívem rendetlen
életem visszakerül
a helyes kerékvágásba
tíz év mire sikerül
soványodnom sóvárgásba’
ezt is Te veszed kezedbe
az elindult vajúdást gyors
könnyű szülés követte
s vele tálentumot szórsz
szívembe álmodhatok
teljesíted vágyak színek
dalok kották választhatok
kipák képek szemek szépek
egy lettem veletek művészek
nyugalom rímek költészet
kiszakadt lelkemből vészfékek
Isteni utadon térképek

2016.10. 13.

Jeremiás 31:22

Urbancsek Márta

Jeremiás 31:22

álmomban már nem hazudtam
összebújtunk a rekamién
szárnyaim lógva fáradtan
álmomban él csak temegén

álmomban már két karodban
omlok össze erőtlen
simogathatsz lankadatlan
rózsaszín köd előnyben

álmomban már megbocsájtva
látom szíved alakul
hústábláján élő hártya
pulzál értem konokul

álmomban már a szerelem
bizalommal karöltve
vibrál benned kétségtelen
színskáláját betöltve

álmomban már felébredtem
indulni kész szárnyam párban
iránytűnyi kis létemben
újra röppályádon szálltam

2016. 10.10.

*.”…..a szívem kihagyott egy ütemet, aztán megbotlott és hasra esett….”

Urbancsek Márta

“…a szívem kihagyott egy ütemet, aztán megbotlott és hasra esett…”

abban a kihagyott ütemben az életem
amit addig szerettem,figyeltem fájtam
a megbotlás előtt bár vétkezem
már új oldalon a könyvedben jártam

a megbotlás előtt még könnyesen
búcsúzik szemedben átélt esküvésed
de elengedsz egyedül csöndesen
minden hű lépésem elmédbe vésed

hiába áltattál csak fülszöveg
hogy jó dolog vagyok életedben
minden rezgésünk Isten érti meg
szellemben egyek s nem képzeletben

2016. 10. 12.

alakulóban

Urbancsek Márta

alakulóban…

a bennem levő színeket
erőltetve vonszolom
az élénkebbek nehezek
mélyről kell kibontanom

talán a kék csak ami lebeg
felhőt imitálva éppen
szétfolyik mint elmémben szemed
mi utánam néz féltőkéken

selyem mirtusz pink koszorú
kerted alján cserjéden ül
verseim ráncolt homlokú
rímein fejemre kerül

hajam szürke melírozott
ősszel ősz de nyáron tépett
naiv álmom körbefogott
szívem eszem helyett lépett

folyamatos lazaságom
állhatatlan börtönében
bosszúálló zsákruhámról
most kopik le öntörvényem

2016. 10.10.

két oximoron

Urbancsek Márta

két oximoron

vigyázz magadra másodszor kapott rejtélyes üzenet
az első után másnap iszonyú erő aszfalthoz vágott
igyekeztem a vonathoz mely vitt találkozni veled
egész úton imádkozva már másként láttam a világot

vigyázz magadra mert belőled csak egy van lehetne
közhelyes ha nem egy ismeretlen férfi írná új év reggel
ezzel Isten a reményt újra a szívembe lehelte
mely ott bóbiskolt mélyen sejtjeiben fényképeddel

koromsötét körülmények csillagaim tompulóban
nélküled nem égnek fények az otthonom délibáb
mégis érzem százszor átélt megtervezett fordulóban
ígéreted irgalomba burkolózva vitt tovább

tágra nyílott szoros kapu szemünk előtt lelkünk egy már
levetettem emlékekből rám aggatott fátylamat
nem érinthet nem simogat nem hívogat ég kék szempár
álmaimban reálisan átélhetem vágyamat

álmaimban reálisan tudom hogy egy oximoron
minden napom szélsebesen csigalassúsággal
szíved felé araszol átsétálsz naiv agyamon
a mindenséggel méred magad nem az elmúlással

2016. 10. 10. 11.11.